Az irodalomban nincs Trianon

 2013.05.12. 11:19
erdelyi irodalom01
Honlapunkon már korábban olvashattak arról a fiatalemberről, aki nemcsak színész, hanem főszerkesztő, előadó, énekes, és, mint kiderült, otthonosan mozog az irodalomban is.

katai kep karacsfalva
Kátai István erdélyi származású színművészről beszélünk, aki a héten Kárpátalja több magyar tannyelvű iskolájában tartott előadást, mely rendhagyó módon nyújtott betekintést az erdélyi magyar irodalom történetébe Trianontól egészen napjainkig.

Több volt ez, mint irodalom- vagy történelemóra, hiszen a művész jóvoltából újraélhettük a két világháború közötti, majd a végleges elszakadás tragédiáját, a korabeli írók és költők egyéni és közös küzdelmét az irodalom és a magyarság fennmaradásáért. Mindezt olyan neves személyiségek életén keresztül mutatta be Kátai István – zene, költészet és képek segítségével –, mint az egykori Erdélyi Helikon írói közösséget megalapító Kemény János író és mecénás, Kós Károly építész, Bánffy Miklós író.

A második világháborús világégést követően újabb mélypontja következett az erdélyi magyarság életének. De még ebben a mostoha időben is voltak olyan nagyjai az erdélyi irodalomnak, mint Reményik Sándor, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Tamási Áron, Wass Albert, vagy a fiatalabb nemzedéket képviselő Kovács András Ferenc, s a sokak számára csak politikusként ismert Markó Béla és Szőcs Géza költők.

Valljuk be őszintén, hogy igen hiányos ismeretekkel rendelkezünk ezekről a nagyszerű egyéniségekről. Tamási Áronról többnyire csak az Ábel-trilógia, Reményik Sándorról a Templom és iskola című vers jut az eszünkbe, s nem tudjuk, hogy ők ennél jóval többet tettek le az irodalom asztalára.

erdelyi irodalom02Sokak számára ismeretlen az egykori Ceaușescu-diktatúra világa is, az akkori magyarság tudatos eltiprása, bár a Kárpátalján élők számtalan közös vonást fedezhetnek fel külhoni sorstársaikkal.

Kátai István, aki egyben a Kultúrpart Erdély honlap megalapítója s ügyvezetője, első alkalommal tartózkodott Kárpátalján. Három nap alatt öt iskolába látogatott el. Hétfő délelőtt a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola, délután pedig a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum diákjai ismerkedhettek a magyar irodalom erdélyi fejezetével. Kedden a Péterfalvi Református Líceum, majd a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum fogadta az előadót. A szerdai napon pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola olvasóterme telt meg diákokkal és tanárokkal.

Az előadások minden alkalommal felkeltették a jelenlévők figyelmét, néha mosolyt, néha döbbenetet csalt az arcokra. Ennek bizonyítéka, hogy az alkalmak után többen személyesen is érdeklődtek a téma felől.

Az előadásnak köszönhetően gazdagabbak lehettünk az erdélyi magyar irodalom kincseivel, közelebb kerülhettünk hozzá, hiszen ahogy Pomogáts Béla irodalomtörténész mondta: „Az irodalomban nincs Trianon."
A rendhagyó irodalomóra-sorozat a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében valósult meg.

Kárpátalja.ma
2013. Március 1

kataiKátai István erdélyi színművész, aki színészi tevékenysége mellett számos oldaláról megmutatkozik a magyar kulturális életben, úgy Erdélyben, mint Magyarországon: főszerkesztő, előadó, énekes.

Ezúttal a kárpátaljai magyar iskolákba látogat el egy különleges irodalomóra keretében, melynek témája az erdélyi magyar irodalom. A tervezett kárpátaljai útjával kapcsolatos beszélgetésünk érinti az irodalom, a színház, a határon túliság kérdéseit, de az is kiderült, hogy családapaként hogyan vélekedik a gyereknevelésről, és mivel tölti hétköznapjait.

– Korábban sosem voltál Kárpátalján. Miért?

– Úgy alakult az életem, hogy soha nem jártam Kárpátalján, habár Európában elég sok helyen megfordultam, de ez valahogy kimaradt. Talán azért, mert nehézkes az átjárás, de inkább azért, mert az életem nem alakult úgy, hogy dolgom legyen Kárpátalján. De a kárpátaljai médiát követve azt érzékelem, hogy ugyanaz a helyzet körvonalazódik ott is, mint Erdélyben, hogy nagy erővel nyomulnak a politikusok. Az emberek meg az értelmiség szavát nagyon nehéz kihallani ebből a káoszból.

– Mire számítasz?

– Nem számítok semmi meglepőre. Gondolom, hogy ugyanaz a kedvesség és ugyanaz a vendégszeretet fog fogadni, mint bárhol a Kárpát-medencében, ha magyarlakta területen jár az ember.

– Rendhagyó irodalomórákat fogsz tartani. Tudnál erről kicsit bővebben mesélni?

– Tulajdonképpen Erdélyben jöttem rá arra 24-25 évesen, hogy nagyon keveset tudnak az anyaországi diákok az erdélyi magyar irodalomról. Később döbbenten vettem tudomásul, hogy a magyarországi törzsanyag nem követeli meg, hogy határon túli írókkal foglalkozzanak az órákon. Ha dolgom akadt fiatalokkal vagy akár korombeliekkel, akkor mindig szóba került az irodalom, az erdélyiség, a „magyarországiság", a kárpátaljaiság vagy a szlovákiai magyarság. Az ilyen beszélgetéseken arra jöttem rá, hogy a fiatalok nagyon keveset és nagyon didaktikusan tudnak arról, amiről érdemes lenne tudniuk: Erdélyről, az erdélyi irodalomról, magáról az erdélyi kultúráról.

Annak idején gondolkodtam azon, hogy a bölcsészkar felé veszem az irányt, vagyis tanár leszek. De hát a nyelvi nehézségek miatt nem mertem felvételizni; sem a román nyelvtant, sem az irodalmat nem tudtam olyan szinten, hogy az elég legyen a sikeres felvételihez. Ez nagy problémája a romániai oktatásnak, hogy a román nyelvet nem idegen nyelvként tanítják, ezért nehéz elsajátítani, és borzalmas hátrányba kerülünk emiatt mi, magyarok. Ezért van az, hogy Erdélyben, főleg Székelyföldön nagyon sok gyerek nem tud románul, az érettségin nagy százalékban elbuknak, de a mai napig harcolunk a zászlónkért, a jelképeinkért. Igaz, a zászlólengetéshez nem kell a román nyelv.

Muszáj megtanulni románul, Kárpátalján ukránul, Szlovákiában szlovákul, mert az érvényesülés esélyeit csökkentjük, ha nem beszéljük az adott ország hivatalos nyelvét. Kevesen vagyunk. És fogyunk.

Nincs mit siratni a Nagy Magyarországot, tenni kell, lépni kell – elfogadva azt a helyzetet, hogy a románokkal együtt kell élni, őrizve kultúránkat. Nap mint nap tennünk kell azért, hogy megőrizzük hagyományainkat, épített örökségünket és kultúránk hordozóját – a nyelvet.

Ezt már Kós Károly megfogalmazta a Kiáltó szóban: „Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárságot fog nyerni."

– Mit foglalsz bele egy ilyen rendhagyó irodalmi órába?

– Nagyon nehéz negyvenöt percben átfogó képet adni az erdélyi magyar irodalomról. A trianoni békeszerződés után ocsúdik az erdélyi magyar értelmiség, innen szeretnék elindulni, bemutatni, hogy milyen buktatók és milyen erőfeszítések árán maradt életben a magyar irodalom egészen napjainkig.

– Mennyire ismered és követed a kárpátaljai irodalmat?

– Most kezdtem beleásni magam, de nem mondhatom azt, hogy az ismerője vagyok, úgyhogy erről nem is akarok sokat beszélni, mert, beismerem, még a tanuló fázisban vagyok. Nagyon kevés az az anyag, amit meg lehet találni az interneten vagy könyvtárakban. A kutakodást az is nehezíti, hogy Kárpátalja a legtöbbet "dobigált" terület, így nehéz a folytonosságot felfedezni, és néha a kárpátaljai írók közt sincs egyetértés, hogy mi számít Kárpátalján irodalomnak. Igazán Nagy Zoltán Mihály munkásságát ismerem.

– Amellett, hogy színész vagy, az ilyen előadásokon kívül mivel foglalkozol még?

– Egy kulturális honlapnak vagyok most már csak ügyvezetője, mert a főszerkesztést, enyhítve a rám nehezedő feladatot, átvette a budapesti stáb. Ez egy missziós tevékenység.

A KulturPart.ro négy éve működik, de csak egyetlenegyszer kapott támogatást a Bethlen Alaptól, azonkívül a barátaim és az én pénzemből próbáljuk fenntartani az oldalt, de várjuk, hogy hátha valaki majd érdekesnek találja, és támogatja azt a fajta látásmódot, amelyet mi képviselünk, ahogyan mi próbáljuk népszerűsíteni az erdélyi magyar kultúrát.

– Mindemellett mintha a színészi tevékenységed egy kicsit gyérebb volna mostanság.

– 2009-ben egy elég nagy trauma ért, mikor annak a csapatnak, amivel elindultam Erdélyből, vége lett, egyszerűen kihúzták alólam a társulatot, amelynek a művészeti vezetője voltam.

Én odáig jutottam, hogy már nem nagyon ajánlkozom. Természetesen azt tudom, hogy nem jön ki senki vidéki lakásomba könyörögni, hogy művész úr, jöjjön már, játsszon el egy szerepet, de valahogy nem is látom ebben a helyzetben a helyem. Nagy katyvasz van, szerintem. Úgy Magyarországon, mint Erdélyben. Valami nagyon el lett rontva.

Már rég nem az alkotásról szólnak a dolgok, hanem hogy ki lesz az igazgató, és ki kihez tartozik. Ez Erdélyben egy kicsit másképp van, húsz éve ugyanazok az arcok diktálnak a színházi életben, az igazgatók úgy próbálnak berendezkedni, hogy az „igazgatói székből faragják majd a koporsójukat", és csinálják a saját dolgaikat, jól, rosszul, és egyre fogy a közönség. A színészek többnyire éhbérért dolgoznak, kiszolgáltatottan, néha megalázva.

– Mit kellene tenni? Például a kárpátaljaiaknak mit javasolnál?

– Nem tudom, hogy Kárpátalján mit lehetne tenni. Magyarországon néhány hangadó kultúrember belelovalta magát egy olyan „magyaros" attitűdbe, amely egyszerűen kibírhatatlan és elviselhetetlen, és ezt próbálják rányomni a kárpát-medencei magyarságra. Nem lehet, ez megengedhetetlen. Megengedhetetlen, hogy attól függjön, hogy hol dolgozhatom, hogy milyen a politikai beállítottságom.

Jó irodalom van, és rossz, jó színház van, és rossz, ha valaki politikai nézetei alapján ír, rendez vagy játszik, az egy marha.

Erdélyben, Sepsiszentgyörgyön nőttem fel, jobboldali neveltetést kaptam, amelyben sem nacionalizmus, sem rasszizmus nem keveredett. A cigányoktól két utcára laktunk, iskola után együtt lógtunk az erdőben, persze néha verekedtünk is, a románokkal egy folyóson jártunk iskolába, szünetben együtt fociztunk. A szüleimtől, nagyszüleimtől azt tanultam meg, hogy az együttműködés, a partnerség, a megbocsátás viszi előbbre a világot, és ez a tan a saját életemben is igazolódni látszik.

– El tudod képzelni azt, hogy leszerződj egy színházhoz a közeljövőben?

– Természetesen. Ha van egy olyan társulat, ahol jól érzem magam és egy olyan rendező, aki hív.

– Inkább Magyarországot érzed otthonodnak, vagy Erdélyt?

– Én otthon érzem magam mindenhol. Az én fejemben egységes a Föld, nincsenek határok. A határokat akkor szoktam észlelni, mikor elkérik a vámvizsgálaton a személyi igazolványomat.

A hétköznapjaimban Kárpátaljára sem, Erdélyre sem, vagy ha Erdélyben vagyok, Magyarországra sem úgy gondolok, hogy ez a határon túl lenne. Az borzalmas, hogy most megyek Kárpátaljára, és útlevelet kell csináltatnom, már el is felejtettem, hogy van a Kárpát-medencében olyan hely, ahova útlevéllel kell menni, és magyarul beszélnek. Ez a helyzet dühít.

– Az is elképzelhető, hogy külföldön fogsz élni, ahol nem magyarul beszélnek?

– Nincsenek határok, a Föld egységes. Mi, emberek rajzoltuk a térképet, és mi húztuk a határokat rá. Azt gondolom, aki úgy tud élni, hogy fejében a határok eltűnnek, annak boldog és szép jövője lesz.

– Vannak gyerekeid?

– Van két gyerekem, egy fiam és egy lányom, mind a kettő a hazának (mosolyog – a szerk.).

– Mi a legfontosabb, amit át akarsz nekik adni, vagy amire meg akarod tanítani őket?

– Egy gyerek nagyon figyel, nagyon összpontosít rád, hiszen veled van összezárva, és te vagy az éltetője, te adsz neki enni, te viszed el óvodába, iskolába. Egyetlen ember, vagy kettő, az anyukája és az apukája, akihez ragaszkodik, és ezt a ragaszkodást nem szabad összetéveszteni azzal, hogy te mindenható vagy, és megmondod neki, hogy ő mi legyen, vagy mi ne legyen. Az átadást én csak úgy képzelem el, hogy ha az én életemben és az én cselekedeteimben találnak olyan dolgot, melyet érdemes követni, akkor ám legyen. De ha semmit nem vesznek át abból, amit én képviselek, akkor sincs sértődés, nincs harag, hiszen ők teljesen függetlenek.

– De nem is a cselekedetekről van szó, hanem egyfajta életszemléletről, tehát ez is egy nevelési elv, amit te csinálsz.

– Nem hiszek a nevelési elvekben. Én is mindennap más vagyok, változom. Nem úgy van, hogy fölkelek reggel, és azt mondom, hogy akkor én most nevelek. Én azt gondolom, hogy nekem úgy kell élnem, úgy kell dolgoznom, úgy kell minden reggel fölkelnem, hogy a gyerekeim jól érezzék magukat mellettem. Azt érezzék, hogy igen, érdemes élni, mert az apám is egy fantasztikus ember, nap mint nap jókedve van, hozzám szól normálisan, játszik velem, ha kérdezek, mesél. Akkor van a legnagyobb probléma, mikor a gyereket elkezdjük nevelni, engedelmességre szoktatni, akkor a "nevelés" gürcölés és boldogtalanság. Kell hagyni, hogy a gyerek magától kérdezzen. Most hatéves a lányom, fantasztikus dolgokat tud kérdezni, nagyon szép dolgokat. Nekem nincs más dolgom, csak őszintén válaszolni, és akkor reménykedhetek, hogy felnőttként majd megállja a helyét. Nem kell megtölteni a gyerek fejét sem Jézus Krisztussal, sem Buddhával, sem templommal, sem pápával... Hagyjuk, hogy növekedjen szabadon, mint egy virág.

– Ezek szerint te nem hiszel Istenben?

– De, nagyon hiszek Istenben, az emberek által kitalált vallásokban nem hiszek.

– Mit csinálsz legszívesebben a szabadidődben? Hogyan képzelsz el egy tökéletes órát, napot?

– Nem elképzelem, én csinálom. Nagyon szeretek otthon ülni a családdal. Nagyon szeretek a teraszomon ücsörögni és a kertem bámulni, a gyerekeimmel lenni és jókat főzni. Természetesen szeretek kimozdulni is, emberek közt lenni. De mindig megtalálom azt a pontot, amikor visszavonulok, és otthon ülök. Hál'istennek ezt egy ideje meg tudom tenni, és ettől nagyon boldog vagyok.

Ernyei Beáta

Kárpátalja.ma

A "lázadás vallásában" hiszek

 2012.09.25. 14:20

Kátai118172668215233_4272318_n.jpgMikor és miért döntöttél úgy, hogy itt, Magyarországon is letelepedsz?

   Kátai István: 2001 tavaszán döntöttem úgy, hogy több szerepet nem vállalok a marosvásárhelyi Nemzetiben, csak a meglévő szerepeimet játszom. Az akkori politikai helyzet és a színház vezetői közt kialakult torzsalkodás oly mértékben telepedett rá a társulatra, hogy lehetetlenség volt abban a hangulatban alkotó munkát végezni. Politikai kampányok és bugyivásárok színterévé vált a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház. Az alkotómunkát az is akadályozta, hogy létezett egy társulat a társulatban, a Gruppenn-hecc magán kabarétársulat és a színház havi műsorterve ennek volt alárendelve.

A fent említett okok miatt 2001 októberében úgy döntöttem, hogy megválok a társulattól és kipróbálom magam más színházaknál. Annak ellenére, hogy amikor végeztem, több erdélyi színházban kaptam felkérést, négy évvel később egyetlen igazgató, Demeter András, a temesvári színház vezetője mondta azt, hogy szívesen lát. A sok visszautasítástól teljesen összeomlottam és nem értettem az okát, hiszen akkor már több jelentős szerep eljátszása volt mögöttem. Mára már értem. Az erdélyi színházigazgatók nagyrészt életfogytiglan költöznek be egy színházba és nem szeretik, ha egy színésznek, túl a munkáján, rálátása van a struktúrára és véleménye van a színház működéséről. Távozásom okai közt említeném az akkori újságíró generáció sokszor igaztalan, egyoldalú, félinformációkra épülő, lélekromboló, nem a szakmaiságról szóló írásait, melynek többször voltam a főszereplője. A fizetésem a lakbért sem fedezte, és a legtöbb erdélyi színházban sajnos a mai napig ilyen bérek vannak, viszont az igazgatók – pláne, ha még rendeznek is a saját színházukban – a tízszeresét veszik fel egy kezdő színész fizetésének. Így állnak a dolgok szép hazámban.

2001 októberében egy budapesti vendégjáték alkalmával felkérést kaptam a Tatabányai Jászai Mari Színházba egy szerep eljátszására, Harsányi Sulyom László, akkori igazgatótól, aki egyébként a darabot rendezte. Gondolkodás nélkül mondtam igent, és ettől az igentől minden megváltozott. Boldog voltam, hogy valaki, aki nem ismer, semmit nem tud rólam, csak az embert és a színészt látja bennem, munkát ajánl. Így Temesvárból Tatabánya lett. Kilenc évig voltam tagja a tatabányai virtuális társulatnak a Honvéd Színház mellet, ami azt jelentette, hogy minden évben játszottam egy szerepet a Jászai Mari Színházban.

A tatabányai próbafolyamat, a kollégák hozzáállása elfeledtette azt a sok keserűséget, ami Marosvásárhelyen felgyűlt bennem. Az első bemutatóm után úgy döntöttem, hogy amíg otthon ez a kilátástalan, színészalázó rendszer nem szűnik meg, nem akarok erdélyi színész lenni. Annak ellenére, hogy rossz körülmények között, kevés pénzért, elviselhetetlen hangulatban kellet dolgozni, mégis meghatározó élmény marad számomra a Marosvásárhelyen elöltött időszak, hiszen voltak igazán felemelő és szép pillanatok is.

Végérvényesen 2002 márciusában mondtam fel Marosvásárhelyen. Ekkor Novák Eszter hívására a budapesti Honvéd Színházhoz szerződtem többedmagammal, ahol nyolc évet töltöttem, ebből négyet művészeti vezetőként. Novák Eszter Marosvásárhelyen több sikeres és nagyon jó előadást rendezett, melynek én is részese lehettem. Marosvásárhelyen ismerkedhettem meg azokkal a rendezőkkel, akik meghatározó szerepet játszottak pályám alakulásában: Anca Bradu, Rusznyák Gábor, Simon Balázs, Kárpáti Péter. A Novák Eszterrel való találkozás és a munka mind a mai napig meghatározza a szakmához való viszonyomat és a hozzáállásomat a színpadhoz, a színházhoz... A tanáraimtól is sokat, nagyon sokat tanultam. Szeretett tanáraim, Kovács Levente, Balázs Éva, Farkas Ibolya, Hencz József, Pap Éva, elindítottak ezen a pályán, de Eszter volt az, aki igazán megmutatta és kikövezte azt az utat, amin én el tudtam indulni. Habár engem az egyetemen nem tanítottak, de az élethez és a színpadhoz való hozzáállásukkal, tapasztalatukkal, a halkszavú tanácsaikkal, az együttjátszás, és a túrnék alkalmával sokat tanultam Lohinszky Lórántól, Ferenczy Istvántól, Tarr Laci bácsitól, Mende Gabytól, Nagy Dezsőtől, Györffy Banditól, Bíró Józseftől, László Zsuzsitól, Szélyes Feritől és Hunyásztól (Hunyadi László). Annak ellenére, hogy utóbbi kettővel mindig harcban álltam – ahogy Kincses Elemér rendezővel is – ők is nagyban hozzájárultak a pályám alakulásához.

   Úgy tudom, vendégszerepeltél az Operettszínházban is, sőt főszerepeid voltak. Ennek hogyhogy nem lett folytatása?

   K.I.: Igen, így volt, de Kerényi Miklós Gábor megharagudott rám. Volt egy nagyon nehéz próbafolyamat, a Párizsi élet; a társulat nagy része elutazott valahová keletre vendégszerepelni, ezért be kellett ugranom a Menyasszonytáncba (Bárány), közben játszottam a Csókos asszony főszerepét is. Teljes gőzzel próbáltunk már két hónapja és hátra volt még egy harmadik, ezért karácsony előtt pár nappal kértem egy napot a rendezőtől, aki nem volt hajlandó elengedni, ekkor mondtam, hogy felmondok, mert ez embertelen. Következő héten Kerényi igazgató úr megkérdezte, hogy visszavenném-e a szerepet, természetesen akkor én már másképp gondoltam és igennel feleltem, de ő közölte, hogy köszöni, de már átadta másnak. Azóta is elmegyek egy-egy meghallgatásra az Operettszínházba, de úgy látszik még mindig „van más helyettem”. Nagyon sokat köszönhetek volt osztálytársamnak, Béres Attilának, Nádor Magdának, akik sokat segített abban, hogy az Operettben kipróbálhassam magam és beleszeressek a zenés műfajba.  Visszatekintve az operettes időszakra, tanulságos volt, hisz nagyszerű kollégákkal játszhattam együtt, akik ezt a műfajt magas szinten művelik. Azt hiszem, abban az időben volt a legjobb formában a társulat, nagyon sok tehetséges ember volt egy helyen.

   Van-e olyan budapesti színház, ahol szívesen játszanál nem csak vendégművészként?

   K.I.: Az Operett -mosolyog csibészesen. Természetesen több ilyen is van.

    Konkrétan?

   K.I.: Az, hogy hol játszanék, inkább rendezőfüggő, de ha úgy teszed fel a kérdést, hogy milyen színházakkal szimpatizálok Budapesten, akkor könnyebben válaszolok: nagyon szeretem az Örkény Színházat és a Nemzeti Színházat, Alföldi Róbertnek nagy tisztelője vagyok.

   Vele dolgoztál már együtt?

   K.I.: Mint rendezővel nem, de játszótársként volt már hozzá szerencsém a Szegedi Szabadtéri Játékokon (Valahol Európában). A kulisszák mögött sokat beszélgettünk, nagyszerű embernek tartom és remek igazgatónak. De nagy rajongója vagyok még a Katona József Színháznak, a Debreceni színháznak, a Radnóti Színháznak (ott játszottam is), és Pintér Béláékat sem hagynám ki a sorból.

   Hihetetlenül sok színházban játszottál. Ezek szerint mindig az új kihívásokat keresed?

   K.I.: Szeretek egy helyen lenni,  egy társulathoz tartozni, de nem szeretek kuncsorogni,  az igazgatók kegyeibe férkőzni. Valószínűleg ezért nincs munkám. Eddig is úgy kaptam szerepeket, hogy hívtak, mert valaki látott valahol és az tetszett neki, vagy elmentem meghallgatásra.

    A Honvéd Kamaraszínházból kirúgtak. Miért?

   K.I.: A Honvédtől azért kerültem el konkrétan, mert megálmodtam egy évadot, a Merlin Színházzal közösen, de Aranyos Károly ezredes úr, az akkori „vezér” úgy gondolta, hogy a „nehéz gazdasági helyzetben” a színészkart kell leépíteni; azt írta a minisztériumnak 2009-ben, hogy  megszünteti az „öncélú színházasdit”. Ezt az ostobaságot elfogadhatatlannak tartottam és vezetőként felmondtam. Miután művészeti vezetőként többször szóvá tettem, hogy amit tesznek, elfogadhatatlan, színészként azonnali hatállyal kirúgtak. Majd Győry András Botond színész segédletével a maradék társulatot is felszámolták; akit lehetett kirúgtak – többek közt, megtorlásból, a szülési szabadságon lévő feleségemet is – majd Győrynek, jutalmul a sikeres közreműködésért, felajánlották a négy tagra zsugorodott társulat vezetését, amit plusz ötvenezerért elfogadott. Tanulságos történet. A Honvéd társulat maradéka azok a barátaim, akikkel együtt jártam egyetemre, akikkel egy csapatban játszottunk Marosvásárhelyen, akikkel együtt szerződtünk és újítottuk meg a Honvéd Színházat – nem kis sikerrel. Mindez elmúlt! Az asszimiláció prése alatt sok barátom gerencferdülést kapott; a barátságnál és az alkotásnál néhányuk számára fontosabbá vált a túlélés. Hát így lettem munkanélküli és „szabadúszó”, ami egy új élet kezdetét jelentette.

    A színművészeti mellett elvégezted a kulturális menedzsment szakot és 2010-től a KultúrPart erdélyi változatának vagy az ügyvezetője. Ezek szerint szívügyed a kultúra terjesztése is.

  K.I.: Igen, kirúgásom után, ugyanis nem igazán sikerült sehova leszerződnöm, hisz a legrosszabbkor menesztettek, mikor már a színházaknál szerződési tárgyalások lezárultak. Hogy ne őrüljek bele a semmittevésbe, ismét beültem az iskolapadba. Fantasztikus időszak volt, nagyon jó tanárokkal. A kulturpart.hu-t Novák Péter találta ki Küttel Dáviddal, és mivel Péter nagyon jó barátom, nekem meg nagyon tetszett ez az oldal, megbeszéltük, hogy belevágunk az erdélyi verzióba. Nem volt rá pénz, de nem érdekelt, el akartam foglalni magam. Péterék „fellőtték” az oldalt és rám bízták az ügyvezetést. Az elején még egy kis fizetést is adtak nekem, ami akkor szó szerint megmentett az éhenhalástól és a végrehajtótól. A KultúrPart miatt egyre gyakrabban mentem haza Erdélybe, amit a munkanélküli segélyemből finanszíroztam. Úgy éreztem, hogy otthon szükség van rám, és ezért tavaly úgy döntöttem, hogy családostól visszaköltözöm Marosvásárhelyre. De Gáspárik Attila megértette velem, hogy hiába lett Ő a Nemzeti Színház igazgatója, semmi nem változott, csak a kirakat. Akkor dühös voltam, hogy egy visszatelepedni vágyó volt kollégát, játszótársat utasít vissza, miután fűt-fát ígért, azzal az indokkal, hogy: „István, kár hogy nem tanultál a kudarcaidból”.

Mára azt mondom, hogy örülök, hogy nem a kudarcaimból, hanem a sikereimből tanultam és hogy Gáspárik megakadályozta, hogy egy olyan színház tagja legyek, melynek élére igazgatót az erdélyi politikai elit állított. Boldog vagyok, hogy nem tértem vissza egy olyan színházhoz, melynek az igazgatója nyakig ül a politikában és közben az összes magyarországi lapnak azt nyilatkozza, hogy Erdélyben a színházak politikától mentesek. Politikusból jó szervező lehet, de jó színházigazgató soha. Ezt már többször bizonyította a marosvásárhelyi színház.

   Sepsiszentgyörgy?

   K.I.: Az igazgatónak és a társulat néhány tagjának állandóan az a kényszerképzete, hogy én akarok a színház igazgatója lenni. Sok évvel ezelőtt valóban megkerestek, hogy pályázzak, de már ifjúkoromban is láttam, hogy nem a pályázat dönti el, ki lesz egy erdélyi teátrumban igazgató. Erdélyben egy színházat megpályázni semmi értelme. Például ha az önkormányzat pályázat kiírását emlegeti, Bocsárdi – aki nagyon hosszú ideje igazgatja a Tamásit – hisztirohamot kap a sepsiszentgyörgyi szűk értelmiségi körrel együtt.  Így Bocsárdinak még a nyugdíjig van ideje, hogy az adófizetők pénzéből a város szűk értelmiségének gyártson előadásokat, ami természetesen díjakat nyer, mert a díjat az kapja, akinek adják. A baj csak az, hogy a Tamási Áron Színházban egyre kevesebben ülnek a nézőtéren és a társulatban egyre elviselhetetlenebb a feszültség. Közönség nélkül nincs se jó, se rossz színház.

   Máshol sem próbáltál elhelyezkedni?

   K.I.: Egyetlen helyre, Nagyváradra, ahová e-mailben jelentkeztem, de választ a mai napig nem kaptam. Ezek után eszembe sem jutott, hogy bármelyik prózai színházat megkeressem, mert mindegyikben az őskövületek uralkodnak vagy az örököseik. Az erdélyi magyar színjátszás kényszeresen utánozza a román színházi stílust; magyarul akarnak román színházat csinálni és ez engem nem érdekel se színészként, se nézőként. Természetesen nem azt mondom, hogy csak az a jó színház, ahol operett és zenés darabok mennek, vagyis a könnyű műfaj a domináns, szerintem lehet Csehovot és Shakespeare-t is rendezni úgy, hogy azt megnézzék. Mindenkinek meglehet az elképzelése a színházról, de azt gondolom, hogy ha valaki húsz évig vezet egy színházat úgy, hogy nincs jelen a hétköznapokban, csak akkor, amikor rendez, az számomra elfogadhatatlan, és sajnos ez a fantomigazgatás jellemző Erdélyben. Vagy tanítanak, vagy rendeznek valahol, így az alattvalók végzik az irányítást, míg a direktor véresre keresi magát. Utasítgatnak, mint a kollektív elnökök, hol telefonon, hol levélben, hol az újság hasábjain üzengetve, ejnyebejnyézve, kiszolgátatott állapotban tartva színészt, díszítőt, kellékest, portást, akik annak ellenére, hogy éhbérért dolgoznak, nem merik szóvá tenni a sérelmeiket, mert kirúgják őket, vagy addig üldözik, míg önként felmondanak. Az erdélyi színész akkor jó, ha nem pofázik, tűr, így esélye van egy társulatnál a nyugdíjig kihúzni, hogy aztán öregkorára a város megbecsült sétáló polgára legyen.

kátai a rendezővel_DSC0257.jpg   Beszélgessünk kicsit a Báthoryról, ez most eléggé aktuális. Nemrég volt a Budapesti Szabadtéri Fesztivál keretében a bemutatója a Margitszigeten és Erzsébet mellett tiéd a másik főszerep. Hogy talált rád?

  K.I.: Idén elmentem Kolozsvárra az Operába meghallgatásra. Szerepet ajánlottak. Elfogadtam. Már a meghallgatás után említette Szép Gyula igazgató úr, hogy valószínűleg lesz egy musical, amiben számítanak rám, de akkor még nem volt biztos a dolog. Amikor a Báthory musical-opera biztos lett, elmentem arra a meghallgatásra is, amin a rendező is jelen volt, ezután kaptam meg Walter szerepét. Az pedig külön öröm volt számomra, amikor kiderült, hogy Novák Péter koreografálja az előadást. Boldog vagyok, hogy együtt dolgozhattam Bagó Bercivel, akinek a munkásságát régóta figyeltem; mindig is egy érdekes és lázadó fickónak láttam. Mindig arra gondoltam, hogyha vele dolgoznék, akkor biztos jól megszorongatna, aztán nem az lett belőle. Egy színpadra visszatérő színésznek nem lehet nagyobb álma, mint hogy egy ilyen rendezővel dolgozhasson – majdnem elérzékenyülve mondom – ő volt az, aki újból megszeretette velem a színházat és a próbákat. Köszönet érte.  Összességében jó munkát végeztünk, de ehhez kellett Novák Péter,  Bagó Berci, Pejtsik Péter, Szomor Gyuri, a társulat, a műszak, szóval mindenki, aki valamit is hozzátett ehhez a produkcióhoz. Nagyon jó munka volt.

   Arra nem gondoltál, hogy oda szerződj?

  K.I.: Nem tőlem függ. A következő évadban többnyire Kolozsváron játszom. Nagyon megkedveltem ezt a társulatot.

   A darabban szinte csak a te karaktered volt kitalált, ez nem okozott nehézséget neked? Mennyire volt testhez álló ez a szerep?

   K.I.:  Tulajdonképpen ez egy nyomozó-sablon, hogyha nézed a tévét, akkor van legalább öt ilyen sorozat, amelyben a nyomozók „nyomoznak” és kicsit szerelmesek is lesznek. A nagy különbség az, hogy Waltert a kusza történelmi háttér ismeretében kellett megformálni. Az pedig külön jól jött, hogy bár engem nem ismert az író, rám írta a szerepet. Szomor Gyuri jó dalokat írt: énekelhetőek, szerethetőek, így már csak az maradt nekem, hogy jól eljátsszam. Ezért Bagó is és én is mindent elkövettünk. Hogy az eredmény milyen lett, azt a nézőre bízom.

   Te egyetértesz-e Walterrel, szerinted is áldozat volt Erzsébet?

  K.I.: A történelem során az egyház szolgái ártatlan nőket végeztek ki, mert azt találta ki néhány marha, hogy ők boszorkányok. Pedig csak szépek voltak, okosak, ezért szerencsétleneket addig kínozták, amíg azt vallották, amit e derék papok hallani akartak, majd utána egy nagy máglyán elégették őket. Sajnos napjainkban is történik boszorkányüldözés. Nemrég Romániában egy ortodox pap addig űzte az ördögöt egy apácából, míg szerencsétlen elviselhetetlen kínok közt meghalt. Ez a pap ma szabadon él és a hívő sereg szentként tiszteli.

Szóval a Báthory-ügyben azt tartom valószínűnek, hogy Erzsébet földjeire és a birtokaira fájt leginkább mindenkinek a foga és a kínzás alatt valló nőktől olyan bizonyítékokat gyűjtöttek, ami alátámasztja, hogy Erzsébet egy vérszívó gyilkos volt. Nem is történt semmilyen hivatalos ítélet. Igazi bizonyítékok hiányában egyszerűen fogták Erzsébetet és befalazták a saját várába, ahol a sötéttől és a magánytól megőrült. Én nem hiszek az igaznak vélt, leírt történelemben; nem lehet egyetlen olvasatot sem kizárólagossá tenni. Sajnos az egyház, a politikusok, a tanárok ilyen kizárólagosságra építenek, ezt nyomják az agyakba, és sajnos a tankönyvek is azt sugallják, hogy csak az az igaz, ami oda van írva. Ezért én nem hiszek a politikusoknak és nem hiszek semmilyen papok által kitalált vallásban, csak a „lázadás vallásában.” De legfőképp magamban hiszek, a szeretetben és az emberben.

   Mi adja az opera jellegét a darabnak?_DSC02520.jpg

   K.I.: A kolozsvári szerepek egy részét operisták éneklik, meg a hangszerelés is inkább húz az opera felé, mint a musical felé. Ez egy ilyen „kevert” dolog. De jól kevert.

   Szeptember 15-én lesz a bemutató a Kolozsvári Magyar Operában. Szerinted hogy fogadja majd a kolozsvári közönség? Hiszen ha jól tudom, akkor Erdélyben még az operett éli az aranykorát, a musicalek egyelőre nem annyira ismertek.

   K.I.: Valóban nagyon kevés musicalt játszanak Erdély-szerte a kőszínházakban, ami nagy hibája az erdélyi színjátszásnak. Hibája és bűne. Nagy bűne, hogy a Marosvásárhelyi Színművészeti karon nincs érdemben zeneoktatás, nincs szakértelemmel vezetett hangképzés. Ezért Erdély-szerte a prózai színházakban nemigen lehet jó zenés darabot látni, kevés a jól éneklő színész. Ezért inkább a színházak nem játszanak zenést, vagy ha igen, nagyon kiderülnek a hiányosságok. Számomra otthon élvezhetetlenek a zenés előadások, köszönhető ez a rossz technikai felszereltségnek is, a rossz beidegződésnek és hozzáállásnak, hogy a zenés színház nem színház, aztán mikor üresedik a nézőtér, akkor mégis elővesznek egy zenés darabot és megcsinálják rosszul, kitépve egy-egy zenés darab lelkét: a zenét és a zenekart. Az még a jobbik megoldás, mikor nem sercegő zenei alapra kornyikálnak fahangon a színészek. Egy marosvásárhelyi színis hallgató mesélte, hogy tanára hangképzés gyanánt alsógatyára vetkőztet mindenkit, hogy lássa, ki mennyire lélegzik helyesen. Biztos ez egy nagyon felszabadító módszer, csak köze nincs az énekléshez.

Kicsit eltértem a kérdéstől, de visszatérve rá, én abszolút nem félek a fogadtatástól. Hiszen Kolozsváron egy zenés színházhoz szokott közönség van, érthető a történet, jók a dalok, minden a helyén van, a munkánkat tisztességesen elvégeztük. Innen már sínen van a dolog. Ízlés dolga, hogy kinek hogy tetszik majd, ha megnézi. Azt gondolom, hogyha egy társulat felszabadult és minden játszó személyen látszik, hogy szívvel-lélekkel csinálja, élvezi minden pillanatát az előadásnak, akkor bármilyen is az írott mű, a közönség jutalmazza. Ebben a produkcióban pedig, így a bemutató előtt, óriási munka és öröm van mindenki részéről.

   Kolozsváron kívül az őszi évadban még hol láthat téged a nagyközönség?

  K.I.: Ezt a szerepet továbbra is fogom játszani, és december 31-ére felkértek egy kabaré show-műsorhoz az Operában. Készülök rá és nagy vágyam – másfél éve olvasgatom –, hogy Eric Bogosian Sex, Drugs, Rock&Rollját színre vigyem. Úgy gondolom, hogy talán eljutottam oda, hogy egyedül is színpadra álljak, Bogosian darabja pedig egy elég jó sztori, már a címe is mutatja. Szeretném, ha még ebben az évben megvalósulna. Albert Mária fordította, Rusznyák Gábort kértem fel rendezőnek, és úgy néz ki, hogy el is vállalta. Remélem, hamarosan elkészülök vele.

Báthory Erzsébet musical-operáról és a játszási időpontokról  ITT olvashatsz.

Ajánló: Szomor - Pejtsik - Miklós: Báthory Erzsébet - musical-opera

Az interjút készítette: Piross Csilla
 

Címkék: Budapest Erdély Interjú Báthory Kátai Kulltúrpart Koloszvár

Idemigráltak I.rész

 2011.12.13. 13:18

 

"Budapesten  mindenki bedőlt a pénz csapdájának. Legalább egyszer."
Unatkozott, "kattintgatott" és az igazgatói széket Jobbágytelkére cserélte.

 

 

Köztünk élő lélekgyilkosok

 2011.01.15. 16:14

A bíróság előcsarnokában komoly arckifejezéssel lépett oda hozzám a vallomástételre beidézett elvtársnő és minden átmenet nélkül beszélni kezdett hozzám:

"Milyen kellemetlen hogy itt kell találkoznunk ilyen helyzetbe hogy én most magáról kell nyilatkozzak de meg kell tennem mert maga akkor ott elragadtatta magát ha akkor ott a gyűlésen nem szólal fel még ma is ott lehetne a helyén annak ellenére hogy már nagyon sokan nincsenek ott talán épp amiatt hogy magával egyetértettek tudja vannak idők mikor nem kell hősködni nem érdemes az igazságot keresni eszébe kellett volna jusson hogy magának családja van hogy milyen nehéz manapság munkát találni szegénykém de csak lesz valahogy. Van már munkája? Hallottam volt a Minisztériumban? Kinél is? Nekem a főosztályon dolgozik a rokonom…"

Üres tekintettel hallgattam a kirúzsozott, agyonpúderezett elvtársnőt, kinek beszéd közben a szájából néha elővillant rúzsfoltos műfogsora, és közben azon morfondíroztam, hogy ezek a megfáradt, rosszindulatú, semmittevő, haszonleső, mindennapjainkat megkeserítő, nyakunkon hagyott elvtársak és elvtársnők mikor fognak már végleg eltűnni az életünkből.
Mikor már épp készültem otthagyni az elvtársnőt, arra lettem figyelmes, hogy a ráncos száját beborító vörös rúzsánál is vörösebben villogó betűk jelentek meg a homlokán.

A betűk szavakká, a szavak mondatokká álltak össze és az elvtársnő homlokdeszkáján jól olvashatóan egy idézet vált láthatóvá:
A kommunizmus megbukott, mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki nem olyan konok és veszedelmes, mint a bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt.”

Hatvan éve, hogy a nagyapám családját, a kommunisták kisemmizték, megbélyegezték, földönfutóvá tették.
A bűnük az volt, hogy nem voltak hajlandók lemondani verejtékes munkával megszerzett vagyonukról a haszonlesők javára.

Az apámék deportálása óta hatvan év, a kommunizmus bukása óta két évtized telt el. Döbbenetes azt tapasztalni, hogy a bukott eszme haszonlesői még mindig köztünk járnak, ítélkeznek, egymást erősítik a hazugságban és a mai napig, ártatlan emberek életét teszik tönkre. Gátlástalanul hazudnak, lopnak, csalnak, legtöbbször büntetlenül. Politikai és anyagi túlélésük érdekében az erények és értékek teljes relativizálásában érdekeltek.
Csak reménykedhetek, hogy a gyerekeim életéből már eltűnnek ezek a haszonleső lélekgyilkosok.
 

Ma felhívott az ügyvédem és egy kérdést tett fel nekem:
- Művész úr, már a tárgyalás után meg akartam kérdezni magától, hogy én vagyok hülye vagy maga is látta az elvtársnő homlokán azt a vöröslő Márai idézetet...

Adalék

Édesapám testvére Kátai Károly így emlékszik vissza a kommunisták gaztetteire:
„Július elején hivatalosan is megalakult a kollektív gazdaság, szervezték, hogy az emberek társuljanak...
Ám az emberek nem akartak beállni, botokkal, munkaeszközökkel a néptanács elé vonultak, és elégették a belépési nyilatkozataikat. A lázongáskor a román hadsereg, a milicisták és a Szekuritáté bekerítette a települést, két embert le is lőttek*...
Teherautókba tuszkoltak, azokon Brassóig szállítottak, majd marhavagonokba helyeztek, ahogyan az a holokauszt idején is történt. Alig álltunk meg párszor, minket, a gyerekeket küldtek el ivóvízért az állomásokon. Végül megérkeztünk Casimceába, egy Tulcea megyei községbe. Az én családom nyolc hónapig élt ott, a többiek viszont hat év múlva költözhettek Szentgyörgyre. Mi azért voltunk „szerencsések”, mert néhány évvel korábban, 1947-ben édesapám befogadott egy csángó családot, sőt, később anyagot adott nekik, hogy házat építhessenek. A családfőből párttitkár lett, amíg mi Casimceán éltünk, és az ő közbenjárására engedtek haza bennünket...
Egy évvel később, 1952-ben felraktak szekérre, bevittek Szentgyörgyre, és letettek az utca szélére – ez volt a „népakarat”, ahogy mondták. Földönfutók lettünk, hiszen lakást nem adtak, édesapám egyik barátja fogadta be a családunkat az előszobájába, lassan álltunk lábra.“( Székely Hírmondó 2010)

*1950. szeptember 22-én Gidófalván két fiatalembert, Zsigmond Andrást és Jancsó Vlmost kivégeztek, hat családot kulákság vádjával Dobrudzsába száműztek, miután a faluban  lázadás tört ki az erőszakos kollektivizálás ellen.


Rakott karfiol

 2010.10.13. 17:14

Hogy mi sarkallja arra az emberfiát, hogy a rakott karfiolról írjon? A válasz egyszerű.Annyi helyen, annyi féle rakott karfiolnak nevezett valamit ettem, hogy kikívánkozik belőlem az, hogy mit gondolok én, erről a krétai eredetű káposztafélének a rétegléséről (réteg elléséről), mert a rakott brassica cretica convar botrytist csak látszatra egyszerű, elkészíteni.

A rakott karfiol elkészítéséhez elengedhetetlen a jókedv.

Téved, aki azt gondolja, hogy e csodálatos étek egy hétköznapi étel, lehet az is, ha hétköznap készítjük el, de én a hétvégét ajánlom.  Hétközben, a nem kellő odafigyeléssel elkészített rakott karfiol a menzák hangulatát, óvodáskori emlékeinket hozhatja elő, ahol e csodálatos zöldséget, löncs konzervhússal összekevert felismerhetetlen állagú trutyiként tálalták fel, hogy egy életre megutáljuk ezt az ízletes káposztafélét.

Kétes ízhatást érhet el az is, aki a - „Hogyan főzzünk gyorsan és egyszerűen”- címet viselő szakácskönyvből próbálja összekotyvasztani e zamatos zöldségfélét.Aki így cselekszik az annyit fog tudni e nagyszerű ételkölteményről, mint a Bűn és bűnhődésről, ha azt a 100 híres regény címet viselő könyvből olvassa el.

Az is hibát követ el, aki azt hiszi, hogy a rakott karfiol elkészítéséhez nem kell más, mint: víz, vaj, karfiol, prézli, rizs, hagyma, só, bors, paprika és egy kis darált hús. Ha csak ezekkel az alapanyagokkal rakjuk tele cseréptálunkat, kicsivel lesz jobb a végeredmény, mint egy harmadosztályú kifőzdében. Ha már saját konyhánkban készítjük el rakott karfiolunkat, az ne hasonlítson egy kifőzdében immel-ámmal összerakott darált hússal összekevert karfiolra. Én például a húst nem darálom és bele sem teszem, hanem a karfiol mellé tálalom, flekken formájában, így azok a vendégeim is ehetnek a karfiolomból, akik nem fogyasztanak húst. Két legyet ütök egy csapásra.

Szóval a rakott karfiol elkészítése úgy kezdődik, hogy elmegyünk a piacra és vásárolunk néhány fej karfiolt. Az se mindegy, hogy mit teszünk a kosarunkba.

„A karfiol akkor kiváló minőségű, ha teljesen fehér, a rózsarészek tökéletesen illeszkednek. Szabályos áruvá készítés esetén 2 körlevelet kell meghagyni úgy, hogy a rózsa kerületénél levágjuk a leveleket. Az alsó levélkör alatt közvetlenül kell levágni a torzsát. Ha ennél nagyobb vagy több levél van meghagyva, nagyobb a torzsa, az áru még II. osztályúnak sem tekinthető, függetlenül a rózsa állapotától. A pultokon nagyon sok ilyen rosszul kikészített árut lehet látni, az ilyet nem szabad megvenni.”

Tehát kiválasztjuk foltmentes, vízmentes (a leszedett terményt szokták alaposan meglocsolni, hogy az áru minél nehezebb legyen, hiszen súlyra fizetünk, felszedés előtt illene a növényeket alaposan beöntözni, de a termelők ezt a plusz költséget általában nem vállalják), sármentes (sárosan betakarított termésről a sár nem távolítható el, ez lemoshatatlan földszennyezést jelent, és számos tárolási betegségnek kiváltó oka) karfiolunkat, ügyelve, hogy a rózsák ne sérüljenek belehelyezzük a kosarunkba. Nem szatyorba, nylon zacskóba, hogy bepálljon, míg hazaérünk (kosárba helyezéskor csak a levélcsonkokat szabad megfogni, a rózsákat nem).

Feltételezhető, hogy alapfűszerek fellelhetők otthon a konyhánkban, és ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még szerecsendió is maradt a téli hurkatöltés után akkor a zöldségestől egyenesen a kocsmába mehetünk.

Na nem lerészegedni, főleg ha autóval vagyunk, mert 0 a tolerancia és a karfiol is tönkre megy és ezzel együtt nincs kizárva, hogy az asszony kizár.

Szóval, ha az alap fűszereken kívül, otthon van maradék rizs (én apró szemű fehéret használok), hagyma, prézli, vaj akkor nem maradt hátra más, mint a kocsmában vásároljunk egy deci konyakot vagy egy deci whiskyt, amit a belső zsebünkben lapuló fém üvegecskébe töltetünk. (Ha van otthon bármelyik akkor a kocsma is kimaradhat, hogy örüljön az asszony.)Ezután betérünk egy borkereskedésbe, mert a karfiol szereti a bort.

„Az osztódáshoz nagy mennyiségű bór szükséges. Bórhiány esetén a rózsák differenciálódása akadályozott, sok apró, kifejletlen rózsarész keletkezik, a rózsák szélei megbarnulnak… a karfiol kiemelt bórellátásáról ezért gondoskodni kell.”

Összefoglalva: a rakott karfiol elkészítését érdemes alaposan átgondolni, mert ha a vásárlás után otthon derül ki, hogy néhány dolog hiányzik, oda a délelőtt és rakásunk csak egy rakást fog érni.

Én hazaértem. Kosaramból szűz rózsáimat finoman, úgy hogy alányúlok, kiemelem, leveleit gyöngéden lehámozom, majd finoman a szűzi szirmokat letördelem.

Egy nem túl magas széles fazékba vizet forralok. Mikor a víz felforrt, rózsáimat a vízbe helyezem és a tüzet a víz alatt kioltom. A vízbe rózsáim mellé egy félbe vágott hagymát és egy fej félbevágott fokhagymát teszek, szerecsendiót, sót és egész borsot ezután lefödöm.Míg a fazékban a fedő alatt izzadnak rózsáim, egy lábosba vajat olvasztok és a vajban apróra vágott hagymát párolok, majd hozzá adom a rizst, iszom egy kortyot a konyakból, a maradékot ráöntöm a rizsre sót szórok bele és  jól elkeverem. Mikor a rizs megitta a konyakot, felöntöm annyi borral, hogy ellepje (chardonnay az igazi.) Míg a rizs fő, óvatosan a félpuhára párolódott karfiolokat egyenként, vigyázva, hogy a rózsák egybe maradjanak, egy tálcára helyezem.

Mikor a rizs félkész, eloltom a lábos alatt a tüzet, és még fedő alatt tartom egy pohár bornyi időre. Míg a bort iszogatom, előveszek egy cseréptálat, az alját kivajazom és jöhet a fő attrakció.

A karfiolrózsákkal kirakom a tál alját, sót, frissen darált borsot szórok rá és egy kis prézlit, majd az egészet lazán, épp, hogy a réseket kitöltse, hozzáadom a rizst, majd e gyönyörű ágyat beborítom tejföllel, megszórom pirospaprikával, egy kis szárított darált medvegombával és megiszom egy pohár bort.Hogy ezt a műveletet hányszor végezzük el, bor, ember és tálfüggő.Mikor a rendek elkészültek, e gyönyörű költeményt az előre hevített sütőbe teszem harminc percre.Tálalásnál egy kis parmezánt szórok a tetejére. Jó étvágyat.

Ui. Rögtön itt ajánlom Novák Eszter lecsóját http://www.kulturpart.hu/uzenet_a_foldrol/4998/angyal_vagy_ordog_avagy_a_nagy_lecsoparadoxon

 

A barátságról

 2010.09.14. 21:52

„Goethe mondja, hogy nem elég, ha az ember barátjáért életét hajlandó feláldozni – meggyőződését is meg kell tagadni érte.”

Hamvas Béla így ír a barátságról:

A barátság az egzisztencián nő és van és él és múlik. A barátság köre nem az életé, hanem a lété. A baráti kézfogás a magasabb világban való találkozás jele ... A barátságnak három kizáró oka van: a hiúság, a gőg és az irónia.

Nos drága barátom, te ki a Csíki-havasok közé beékelődő Csíki-medence középső részén az Olt folyó teraszain és a Somlyó-patak kavicsos hordalékkúpjainak a peremén, jöttél a világra, mely város  Szereda és Martonfalvából alakult,  illenék megállnod egy pillanatra, és elgondolkodnod az utóbbi évek történésein.

Nem ártana, ha vállad fölött visszatekintenél az elmúlt időkre, mert akkor talán meglátnád azt, amit most nem látsz, mert elborítja szemedet az önzés homálya.

Ha tiszta tekintettel néznél körbe, látnád, hogy emberek, kik naponta szembemosolyognak veled, tehetségtelenségükben aljas terveket szövögetnek saját boldogulásuk érdekében, feledve azt, hogy az élet társasjáték.

Ha leráznád szemedről az elégedetlenség az irigység és a düh fátyolát, (bárki mondja ne hidd el, a Visine erre nem jó) észrevennéd, hogy egy présházba vagy bejáratos, hol a gerincek roppannak, idegszálak szakadnak, szemek vakulnak.

Ha fűfüggöny burkodból kilépnél, megszűnne lelkedben a félelem, a szorongás, a depresszió, az ingerültség, a zavartság, a pánik, az érzékcsalódás, a tájékozódási zavar, a paranoid téveszmék, a mentális zavar.

Ha fűfüggöny burkodból mögül kitekintenél, meglátnád azt a vegykonyhát is, ahol emberek agyát lúgozzák ki, hogy elfeledjék ami volt, hogy arra se emlékezzenek ami van, és ne tudjanak beleszólni abba , hogy mi lesz.

Ha fülelnél, és nem lapulnál, sokkmindent látnál és hallanál, ami nem úgy van, ahogy most hallod és látod.

Valahol hallottam, hogy a barátság nem jogcím arra, hogy jellemhibáinkat feltétlenül és kötelességszerűen megbocsássuk egymásnak, hogy a barátság oka egyedül a barátság maga. Talán, közhelyes de én hiszek ezekben a mondatokban. Ahogy hittem abban is, hogy a barátnak kötelessége, hogy a tivornyák utáni hányásból kihalássza a barátját.

Én még emlékszem arra mikor, egy hatalmas házban laktál, és Erdély legnagyobb főgecijének dolgoztál, ki emberek életét tette tönkre. Ez volt az az idő, amikor nem volt szükséged a barátaidra és elhitetted magaddal, hogy jól érzed magad a főgecivel és a bandájával, mert dőlt a lé és sok volt a pálinka.

Emlékszem meglátogattalak. Halat ettünk. Nagyon hideg volt! Vacsora alatt az okozott örömet neked, hogy percenként megalázhatsz és sértegethetsz. De nem kellet sokáig tűrnöm, mert hamar kómába estél. (Annak ellenére, hogy sokat ittál, sose bírtad. Mindig kiütötted magad.)

A sértegetések és alázások ellenére nem hagytalak magadra, éveken keresztül látogattalak,(te egyszer sem) mert láttam, hogy szenvedsz, és segítségre van szükséged. Láttam, hogy az egyetlen kapaszkodó én vagyok, hogy én lehetek az, aki alkoholizmusodból kigyógyít, hogy én lehetek az, aki a magad által teremtett hazugságvilágból kirángathat.

Jól láttam! Hosszú évekig tartó alkoholmámorodból, egy pillanatig kijózanodva, gyalog vágtál neki az útnak(nem csillag ösvényen), dalos madárkáddal, kinek zengő hangja az égig csengett. Nekivágtál a semminek, pénz nélkül, hogy majd nagyon sok pénzt verj el, magad mögött hagyva, a 46°21’ északi szélességet, és 25°48’ keleti hosszúságot, borvizet, rothadó gyümölcsöket, turulmadaras eszméket, fenyőerdőket, anyádat, apádat, rokonaidat, ismerőseidet, a főgecit, és váratlanul, bejelentés nélkül, megérkeztél a Fundoklia völgybe.

A találkozás ünnepe után, a töménytelen mennyiségű alkoholtól megrészegülve, majd kijózanodva, kiderült: a barátod nem én vagyok.

Én hiába vagyok a barátod, mert nekem a barátod sem a barátom.

Kalliklész azt mondja:

Egy férfihoz nem illik a más jogtalan cselekedeteit eltűrni, ez csak a rabszolgának való, akinek jobb meghalni, mint élni, mert ha igazságtalanul megtámadják, s lábbal tiporják, nem tud segíteni sem magán, sem máson, aki a szívéhez közel áll.

 

 

Fejlövéssel kivégeztek! (2)

 2010.09.04. 01:22


Nemsokára fiam születik. Liliomi magaslatból szemlélem az eseményeket.
Ezredesem nem bírja elviselni, hogy a halottak felett nincs hatalma. Mivel ebbe nem tud belenyugodni, keresi velem a kapcsolatot, kódolt üzeneteket, parancsokat küld felém.  Én meghallgatom, meg hallgatok.
Halottként megtanultam hallgatni. Már nem hősködöm, nem hőbörgök. Hallgatok és mosolygok, néha hangosan nevetek. Nevetni jó. Még akkor is, ha egy kicsit fáj.
Az élők azt mondják, a halottnak semmi se fáj! Ez nem igaz! Mikor nagyobb lépésre szánom el magam, na olyankor még nagyot sajdul a fejsebem.

Drága Ezredes Elvtárs! Ébresztő! Szabadság van, béke van!
Tudom nehezen megy, „a régi beidegződések”! A múlt rendszer rá telepedett rémképeivel az agyára, tudom túl sok ülepet kellett fényesre nyalni. Örülhet, fellélegzhet, vége a megpróbáltatásoknak! Nem kell többé fuldokolni. Az ülepnyalatók eltűntek, sajnos így a hála is elmarad, az ülepnyalók hatalma pedig megsemmisült.
 

Drága Ezredes Elvtárs, hiába nyökög, hiába dohog, hiába pöszög nem hat meg.
Vésse az agyába, azt írok, amit akarok, és ha úgy szottyan kedvem, kiállok a térre, és ott kürtölöm szerte a világnak, hogy: utálom az uniformizált világot, az ülepnyaló, félművelt, degenerált - harcteret terepasztalon se látott – kedélyesen aranyoskodó, bagoly arcú ezredeseket.
Ezredes Elvtárs, lejárt az - az idő mikor aktába írják, hogy miről álmodoztam, és mit telefonoztam (szeretlek J.A).
Minden egyes leírt szavamat vállalom Isten és ember előtt, még a kartotékot sem kell előkotorni mi jogomat sértené!
Ezredes Elvtárs! Lehetőség van a viszont válaszra, vége az egyirányú, zsákutcába futott zavaros beszélgetéseknek, vége a behódolásnak, bólogatásnak, vége annak, hogy letűnt korok ezredesei teremtsenek trendet ("Óh, én nem így képzeltem el a rendet").

Én még emlékszem arra az időre ezredes úr, mikor kertemben, hol a szabadság lakott, „égetett húst kért”. Én leküzdve undoromat, Önnek elszenesítettem, az Ön tiszteletére az aznap levágott zsenge bárányt, mert Ön kijelentette, hogy a hús így a legjobb. (utálom a pancserokat)
Emlékszem még arra is, hogy két pofára vedeltük a jó bort, egy másik világban, a kertemben, hol a béke és a szabadság honolt.
Akkor nem gondoltam, hogy az Ön mosolya, a gyilkos mosolya!

Kertemet elhagyva, hol a béke és a szabadság honolt, belépve az ön kertjébe, egy másik világba, nem gondoltam, hogy lélek fosztott, kitaszított és megalázott leszek.
Nem tudtam, hogy az ön kertje aljas taktikák és praktikák színhelye, ahol mindenki a túlélésre játszik.
Nem tudtam, hogy az ön kertjében, kínzások és kivégzések tanúja leszek, nem tudtam, hogy majd én is fejlövéssel kivégeztetek.

Ezek után mit vár Ezredes Elvtárs, hogy golyóval a fejemben, fogjam be a pofámat, mert az Ezredes Úr Elvtársi kedve úgy kívánja?
Nem fogom be! N-e-m- f - o- g- o- m- b -e!

Olvasás után, ezt a dalt ajánlom:

http://www.youtube.com/watch?v=pcrnhnZFqjs



 
Ezredesem aranyos mosollyal figyelmeztetett hogy életveszélyben vagyok és sokszor győzködött: „kitartás lesz ez jobb nem kell mindent mellre szívni én is sokat szívtam míg idáig jutottam míg ezredes lettem nem ment egyből ahogy te azt elképzeled mert nagy utat kellett bejárnom hogy idáig jussak voltam óvodás üvegvisszaváltó közértben kiszolgáló talpnyaló árokban kúszó önkritikát gyakorló voltam elvtárs voltam úr voltam kommunista voltam kapitalista gurítottam a négyszöget taszítottam a gömbölyűt a szerelem az elkerült mert nem engedtem a kísértésnek a fertőnek és lettem aki vagyok nem a saját hanem a mások akaratából de nem bánom mert ezredesnek lenni nagyszerű dolog.
Ja te nem is voltál katona és már nem is leszel ezredes pláne nem izé hogy mondjam neked mert a művészek bárgyú lelkek érzékenyek fellengzősek hiszékenyek ábrándozók ábrázolók és te sem vagy különb teátrális vagy és indulatos.
 Ja az adófizetők pénzét ne búsuld azzal neked dolgod nincs én felelek mindenért én megyek kivégzőosztag elé ha valami hibázik nem te művészkém hogy is mondjam izé érted hogy a dolgok tőlem függnek te mehetsz ahova akarsz ordíthatod bele a nagyvilágba hogy izé hogy mi fáj mert te csak egy színészkatona vagy egy katonaszínészecske aki azt sem tudja mi a jobb és mi a bal egy jött ment szerencsétlen aki elhagyta a hazáját és én befogadtalak kiemeltelek a sárból magam mellé vettelek lehetőséget adtam neked és a hozzád hasonló szánalmas hazaárulóknak és te azzal hálálod meg hogy követelőzöl. Színházat akarsz pedig ezerszer elmondtam hogy izé ez itt nem színház hanem egy katonai övezet ahol tilos fényképezni ahol szigorú írott és íratlan szabályok vannak amiket hosszú gyötrelmes éjszakákon írtam hogy rend és fegyelem legyen ezen az istenverte helyen. Sok évembe került még kijártam a kultúrák iskoláját ahol megtanultam azt hogy az ilyen művészkékkel amilyen te is vagy hogyan kell bánni ezért vésd az agyadba én vagyok itt az aki megmondja hogy mi van hogy mi lesz és miegymás hogy izé nem érdekel ki mit mond mert a tatákból elegem van már nagy fiú vagyok én vagyok az ezredes az én általam hozott törvények az érvényesek melyeket hű támogatómmal az alezredes asszonnyal alkottam.
Az alezredes asszony is művész volt valamikor pomponos lány a gimnáziumban majd tánciskolát nyitott de most már belátta hogy sem az alkata sem a tömege nem teszi alkalmassá arra hogy könnyed táncot lejtsen a rivaldafényben de még álmodik róla ezért ő  csak alezredes marad mert az álmok veszélyesek a rendszerre de Ő nagy segítségemre van abban hogy irtsuk a művészetet és büntessük az álmodozókat mindent megtesz annak érdekében hogy közös erővel bebizonyítsuk hogy ez a hely nem színház és elmondtam azt is ezerszer hogy te és a csapatod a kultúra katonái napszámosai vagytok és nekem ne panaszkodj hogy tankok és dübörgő harci gép bemutatókon kell kiénekeld a magas Cét mert nem érdekel.

Jegyezd meg én a többi ezredessel nagyon jó viszonyban vagyok és hiába panaszkodsz nekik mert annyi mintha nem is panaszkodnál sőt talán egy kicsit rosszabb és jól jegyezd meg addig táncolsz míg én fütyülök és mikor már nem fütyülök akkor is táncolsz mert neked bírnod kell ha nem akarsz meghalni édes fiam és jól jegyezd meg te nem mondhatsz meg senkinek semmit főleg azt nem kürtölheted világgá hogy bomlik a rend és hogy belülről rothad kifelé a rendszer mert ezt már mindenki tudja hogy kívülről csak a sajt penészedik aki meg nem az hűje te pedig szépen lenyugszol és tovább énekelsz és örömtáncot jársz a tankok között megpróbálsz jó pofát vágni a füstös kocsmákban a klubokban télben nyárban hóban fagyban a csapatoddal együtt és az ezredes barátaimnak mosolyogva utálatodat leküzdve énekeled a gyönyörű dalokat a nyugdíjas katonáknak és feleségeiknek hadirokkantaknak és özvegyeknek lelkesen szavald a szomorú költeményeket mert ők sokat szenvedtek és harcoltak ezért az országért habár fegyvert sosem fogtak de sokat háborúztak különböző rendszereket kiszolgáltak fogaikat összeszorították és tűrtek hogy életben maradhassanak és hatalmas nyugdíjat kaphassanak hogy most kitüntessenek téged azzal hogy szavalhass énekelhess táncolhass nekik még akkor is ha az orrod alá füstölnek és elégedetlenek és azt akarják hogy hajnalig kenternálj mert neked kuss van édes fiam te eladtad a lelked és közöd nincs hogy mire költjük az adófizetők pénzét, hangosan mondom hogy jó értsd színházra biztos nem”!

Ezredesem mély levegőt vett pálinkával kínált szivarra gyújtott füstjét élvezettel a pofámba fújta majd folytatta: „édes fiam kitüntettelek kitüntettettelek növeltem a fizetésedet tenyeremen hordtalak bemutattalak köreimnek élvezted a bizalmamat és a pálinkámat elfogadtattalak ami nem volt könnyű mert állandóan színházat akarsz és a barátaim előtt is a színházról beszélsz pedig ezerszer elmondtam hogy ez a mi köreinkben főbenjáró bűn de te képtelen vagy felfogni hogy mi csak szórakozni akarunk hogy művészetről hallani sem izé és neked az a dogod hogy ne művészkedj hanem arra törekedj ezerrel ami egyébként is a kötelességed hogy kövess el mindent annak érdekében hogy én és a bajtársaim jól szórakozzanak mert ha öröm van és vidámság köreinkben én hálás leszek nem mondom el senkinek hogy színházat akarsz csinálni egy súlyosan katonai övezetben amiért nagyon jól tudod hogy golyó általi halál jár amit eddig megúsztál mert tartottam érted a hátam de ennek mától vége. Hogyismondjam izé tudom te meg vagy győződve hogy egy hűje vagyok azt hiszed nem értek a művészethez pedig tévedsz már gyerekkorom óta verseket írok voltam amatőr színjátszó várvédő katona egy történelmi drámában de rájöttem hogy a hazát védeni sokkal fontosabb feladat hogy katonaként jobban meg tudom védeni hazámat az álmodozó színházcsinálóktól akik veled együtt a tévében sírnak, hogy nincs pénz a kultúrára közben rosszabbnál rosszabb előadásokat csinálnak amire azt mondják hogy modern de én ezeket meg se nézem mert nem akarom hogy elbaszott zsenik előadásai megfertőzzék az agyamat és elvegyék a figyelmemet a lényegről.
Édes fiam adok neked még utoljára egy jó tanácsot mert fiamként szeretlek szállj magadba és kérjél bocsánatot tőlem gaztetteidért és holnapra írj egy tanulmányt arról hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben lehetetlen színházat csinálni és nem is érdemes és ha jól viselkedsz még sokra viheted mellettem az biztos hogy ezredes nem lehetsz mert ahhoz egyszer katonának kell lenni és te alkalmatlan vagy rá de mellettem mindig meg lesz a helyed de mint mondottam csak akkor ha jól viselkedel és nem akarsz színházat és nem mondogatod részegen lepattant kocsmákban hogy színház az egész …

Édes fiam én tudom hogy van megbocsátás és én meg is bocsátok ha leírod ezerszer
Nem akarok színházat Nem akarok színházat Nem akarok színházat Nem akarok színházat nem akarok …"
 


 

Asszimilációs Problémák

 2010.08.24. 13:16

István Kátai A nap kérdései?
Kedves Győry András! Mi volt a fő motiváció számodra hogy részt vettél, a Honvéd Színház társulatának a megszüntetésében, és elvállaltad egy kivéreztetett társulat megmaradt tagjainak a vezetését.
Kedves András! Számodra mit jelentenek ezek a szavak: moralitás, erkölcs.