Igéret szép szó....

 2010.08.24. 13:12

A Honvéd Művészegyüttesnél járt a vezérkari főnök

2010.03.16. 15:17 / Kánya Andrea
 
   
 
Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke tett látogatást kedd délután a Honvéd Művészegyüttesnél, megtekintette a Honvéd Táncszínház, a Zenekar, valamint a Férfikar próbáit is. A vezérkari főnök további támogatásáról biztosította a Művészegyüttest.

A Harangozó Gyula-díjas koreográfus, Zsuráfszky Zoltán vezette próbán Katona Károly mk. dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Személyzeti Főosztály főosztályvezetője, valamint Aranyos Károly nyá. ezredes, a Honvéd Együttes ügyvezető igazgatója is részt vett.

A próbán az együttes tagjai többek között A Tenkes kapitánya című darab előadását is gyakorolták, melynek egyik szünetében Tömböl László méltatta a művészegyüttest; a Művészetek Palotájában látott Egri csillagok című előadást emelte ki, majd hozzátette: reméli, hogy a tárca és a Művészegyüttes kapcsolata hosszú életű lesz. 

A vezérkari főnök ezután a Honvéd Férfikar próbáját látogatta meg, ahol Aranyos Károly megköszönte a Vezérezredes segítségét és kitartó támogatását. A március 1-től posztját ellátó új művészeti vezető és karnagy, Strausz Kálmán itt elmondta: tervei szerint a Honvéd Férfikórus két irányba halad tovább a jövőben. „Fontosnak tartom a komolyzenei részvételt, a másik nagy álmom pedig az, hogy egy monográfiában össze tudjuk gyűjteni a honvédelemmel, katonaélettel kapcsolatos dalokat”, mondta Strausz Kálmán, aki hozzátette: a tervek harmadik pillére a kortárs zeneszerzőkkel való összefogás és együttműködés. A konkrét tervekről a művészeti vezető azt mondta: a számos koncert megrendezése mellett tervezik Liszt-művek feldolgozását a Liszt-év tiszteletére, valamint Bartók Béla művei is repertoárjukban szerepelnek majd. 

Tömböl László további támogatásáról biztosította az együttest.

 

 

http://www.honvedelem.hu/cikk/3/18914/tombol_laszlo_honved_muveszegyuttes.html

A bejegyzés trackback címe:

https://katai.blog.hu/api/trackback/id/tr572243702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.