Napi csemege

 2010.09.01. 11:27


 Egységes magyarság

 

A magyarság mindig szerencsésen és termékenyen tudta egyeztetni az autonómiát és a centralizmust, ősi életformájának hagyományaképpen, mely erős központi uralom keretében fejlett egyéni kezdeményezést és felelősségvállalást követelt. A territoriálizmusnak nálunk nem volt talaja, a nemzet mindig erőteljesen érezte mind a maga, mind az ország egységét. Még akkor is, amikor kényszerítő körülmények a valóságban határokat metszettek testébe. Sehol sem alakult ki a regionalizmus szándéka, a széttagoltság akarása. Az országrészek fiai mindenütt a teljes, egész, tagolatlan magyarságnak érezték magukat.

 

Ez a lényeges mozzanata a kényszerült magyar regionalizmusnak. Amikor nem volt látható központja az országnak és a szellemi magyarság irányító gyermekei szétszórva éltek vidéki gócpontokban, egyikük sem akart külön regionális szellemet kialakítani és fenntartani, - ami ilyen vonás volt, azt járulékos, másodlagos, véletlen jelenségnek tartották és nem szellemi alkatuk lényegének s alapjának, - hanem mind az egyetemes magyarságot, a minden tájra érvényes magyar formát akarták kifejteni és kifejezni s általánossá tenni, bárhol is laktak és működtek, akár Pesten, akár Debrecenben, akár Nagyszombatban, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Széphalmon, Sümegen, Pusztakovácsiban, vagy akár Bécsben vagy Rodostóban. Amikor még nem is volt "centralizálva" a magyar szellemi élet, már akkor is volt egy centrális uralkodó elve: az egység lebírhatatlan ősi hagyománya.

 

Mindenki azon mérte mind a maga, mind a más értékét, amennyit ebben az egységben jelentett, nem azon, mennyi "regionálizmus" volt benne. A nemzet jobbjainak színvonalát ez jelentette, s ez a színvonal olyan volt, mint a térképnek egy olyan szintvonala, mely az ország határán vonul végig, azt egybetartja és fölébe emelkedik a belső tagoltságnak. Amikor aztán ennek az egységnek a földrajzi központja is kialakult, mindenki "budapesti" író, tudós, művész lett, aki e színvonalig ért, bárhol élt is.

 

De mi volt a "budapestiség", ha nem ez az országos egység színvonala, mikor a "budapestiek" szinte kivétel nélkül mind "vidékiek", szülőhelyüket, neveltetésük helyét tekintve? Tehát "regionalizmus"-t hoztak magukkal. Viszont a jobbak vidéken is a "budapestiséget"jelentették. Azaz az egyetemesen érvényes magyarságot, melyben a táji differenciáltság - helyesebben a történetileg kialakult helyi kultúrális változatok - csak szín, de nem az alapforma, még kevésbé a lényeg. Erre a differenciáltságra, az egyéni színekre persze szükség van.

 

Erre is megvolt mindig a hajlam az egység mellett az ősi autonómista magyar szellemben. Ezt a belátást erősíti a legutóbbi húsz év kényszerű regionalizmusa is. A jobbak ezalatt is itthon voltak a változatlanul magyar centrumot jelentő Budapesten, egyéni színeikkel, de otthon is ezt az egyetemes magyarságot képviselték. Ebből csak az maradt ki, aki nem érte el ezt az egyetemes színvonalat. Nyilván így lesz ezután is. Úgyhogy amikor a tényleges, a szó valódi, szükebb értelmében vett regionalizmusra gondolunk, felvetődik a kérdés bennünk, ne inkább provincializmust értsünk-e rajta?

 

Joó Tibor

A bejegyzés trackback címe:

https://katai.blog.hu/api/trackback/id/tr512263989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.