Nemsokára fiam születik. Liliomi magaslatból szemlélem az eseményeket.
Ezredesem nem bírja elviselni, hogy a halottak felett nincs hatalma. Mivel ebbe nem tud belenyugodni, keresi velem a kapcsolatot, kódolt üzeneteket, parancsokat küld felém.  Én meghallgatom, meg hallgatok.
Halottként megtanultam hallgatni. Már nem hősködöm, nem hőbörgök. Hallgatok és mosolygok, néha hangosan nevetek. Nevetni jó. Még akkor is, ha egy kicsit fáj.
Az élők azt mondják, a halottnak semmi se fáj! Ez nem igaz! Mikor nagyobb lépésre szánom el magam, na olyankor még nagyot sajdul a fejsebem.

Drága Ezredes Elvtárs! Ébresztő! Szabadság van, béke van!
Tudom nehezen megy, „a régi beidegződések”! A múlt rendszer rá telepedett rémképeivel az agyára, tudom túl sok ülepet kellett fényesre nyalni. Örülhet, fellélegzhet, vége a megpróbáltatásoknak! Nem kell többé fuldokolni. Az ülepnyalatók eltűntek, sajnos így a hála is elmarad, az ülepnyalók hatalma pedig megsemmisült.
 

Drága Ezredes Elvtárs, hiába nyökög, hiába dohog, hiába pöszög nem hat meg.
Vésse az agyába, azt írok, amit akarok, és ha úgy szottyan kedvem, kiállok a térre, és ott kürtölöm szerte a világnak, hogy: utálom az uniformizált világot, az ülepnyaló, félművelt, degenerált - harcteret terepasztalon se látott – kedélyesen aranyoskodó, bagoly arcú ezredeseket.
Ezredes Elvtárs, lejárt az - az idő mikor aktába írják, hogy miről álmodoztam, és mit telefonoztam (szeretlek J.A).
Minden egyes leírt szavamat vállalom Isten és ember előtt, még a kartotékot sem kell előkotorni mi jogomat sértené!
Ezredes Elvtárs! Lehetőség van a viszont válaszra, vége az egyirányú, zsákutcába futott zavaros beszélgetéseknek, vége a behódolásnak, bólogatásnak, vége annak, hogy letűnt korok ezredesei teremtsenek trendet ("Óh, én nem így képzeltem el a rendet").

Én még emlékszem arra az időre ezredes úr, mikor kertemben, hol a szabadság lakott, „égetett húst kért”. Én leküzdve undoromat, Önnek elszenesítettem, az Ön tiszteletére az aznap levágott zsenge bárányt, mert Ön kijelentette, hogy a hús így a legjobb. (utálom a pancserokat)
Emlékszem még arra is, hogy két pofára vedeltük a jó bort, egy másik világban, a kertemben, hol a béke és a szabadság honolt.
Akkor nem gondoltam, hogy az Ön mosolya, a gyilkos mosolya!

Kertemet elhagyva, hol a béke és a szabadság honolt, belépve az ön kertjébe, egy másik világba, nem gondoltam, hogy lélek fosztott, kitaszított és megalázott leszek.
Nem tudtam, hogy az ön kertje aljas taktikák és praktikák színhelye, ahol mindenki a túlélésre játszik.
Nem tudtam, hogy az ön kertjében, kínzások és kivégzések tanúja leszek, nem tudtam, hogy majd én is fejlövéssel kivégeztetek.

Ezek után mit vár Ezredes Elvtárs, hogy golyóval a fejemben, fogjam be a pofámat, mert az Ezredes Úr Elvtársi kedve úgy kívánja?
Nem fogom be! N-e-m- f - o- g- o- m- b -e!

Olvasás után, ezt a dalt ajánlom:

https://www.youtube.com/watch?v=pcrnhnZFqjs